
Blikk
Gazdaság & Pénzügy
Időkorlát nélkül lesz elérhető a 3 százalékos Otthon Start lakáshitel első otthonhoz
Czifrik Katalin
2025. július 16. 17:00
Legkésőbb a jövő hét elejére közzétehetik az Otthon Start 3 százalékos lakáshitel tervezett részletes szabályait. Ezt követően augusztus elsejéig megjelenhet erről a jogszabály, így szeptembertől már igényelhető lesz az új kölcsön az első otthon megszerzéséhez - derült ki a Kormányinfón. Az is tisztázódott, hogy a kölcsönnek nem lesz időkorlátja, nem határozzák tehát meg előre, hogy a jogosultak meddig vehetik ezt igénybe.
MI összefoglaló
"Az Otthon Start Program hosszú távon támogatja az első lakás megszerzését, időkorlát nélkül. A program vonzó feltételekkel kínál 3 százalékos lakáshitelt, amely szeptembertől lesz igényelhető. Az ingatlanérték plafont 150 millió forintra emelték. A konstrukció célja ösztönözni az építőipart és a gyermekvállalást ösztönző állami támogatások kombinálhatóságával nagyobb lakásberuházások létrejöttét. A hitel használt és új ingatlanokra is igényelhető, de a támogatás feltételeihez igazodik a vásárlás vagy építés helyi áraihoz, például Budapesten a négyzetméterárakat figyelembe véve."
Hangulat:
Semleges (55%)
Érzelmi töltet:
semleges