
Piac & Profit
Gazdaság & Pénzügy
„Azt mondták, túl fiatalok vagyunk. Mi meg azt, hogy akkor ideje felnőnie a piacnak” – Nem csak nagyobb, érettebb is: 18 éves lett a MediaSales
Piac&Profit
2025. július 4. 08:08
Idén nagykorúvá vált Magyarország egyik független médiaügynöksége. A MediaSales márka alá tartozó cégcsoport 2007-ben egy mini, galériás irodából indult útnak a József körútról, ma pedig már több mint 3 ezer kampánnyal, 150+ ügyféllel, 7 milliárd forintos forgalommal, díjnyertes projektekkel, és egy több mint ezer fős utánpótlás-programmal a háta mögött ünnepli 18. születésnapját.
MI összefoglaló
"A MediaSales 2007-ben alakult, és 18 év alatt jelentős sikereket ért el a magyar médiapiacon. Több mint 3000 kampánnyal, 150 ügyféllel és 7 milliárd forintos éves forgalommal rendelkezik. A cég díjnyertes projektek révén bizonyította kreativitását és szakmai színvonalát, emellett több mint ezer fiatal szakember pályafutását indította el. Napjainkban innovatív marketingmegoldásokat, köztük AI-alapú eszközöket alkalmaz, valamint nemzetközi ügyfeleket is kiszolgál. A MediaSales cégkultúrája az értékeken, ügyfélközpontúságon és szakmai szenvedélyen alapul, amely a hazai reklámpiac változásait reflektálva alakult ki."
Hangulat:
Pozitív (85%)
Érzelmi töltet:
optimista