
Portfolio
Gazdaság & Pénzügy
Brutális ütemben drágulnak a panellakások - Mikor lesz már ennek vége?
MTI
2025. július 1. 19:14
Gyorsult a lakóingatlanok drágulási üteme 2025 második negyedévében az év elejéhez képest – közölte a zenga.hu hirdetési portál a legfrissebb elemzésében. A magas árak miatt januárhoz képest sokkal kevesebb a komoly érdeklődő, de az árak ezt még nem követik le; az elemzők szerint a második félévben Budapesten megtorpanhat a drágulás.
MI összefoglaló
"A panellakások országosan és Budapesten is jelentős mértékben drágultak, éves szinten 33%-kal. Az országos négyzetméterárak 870 ezer, Budapesten pedig 1,38 millió forint körül mozognak. Az érdeklődők száma a magas árak miatt januárhoz képest jelentősen visszaesett, de az árak még nem követik ezt a csökkenést. Az eladók ugyanakkor már nagyobb mértékben hajlandók árengedményre, ami arra utal, hogy Budapesten a második félévben megtorpanhat a drágulás. Vidéken azonban továbbra is emelkednek az árak, és közelítenek a fővárosi szinthez, míg a Balaton környékén az árak még magasabbak lehetnek."
Hangulat:
Negatív (30%)
Érzelmi töltet:
pesszimista